Herendi Gábor esküvői blog

Bombabiztos tippek az esküvői beszédhez

Szerző: Herendi Gábor ★ 2020-11-11 10:09

Herendi Gábor személyes tapasztalatai alapján


Mindig is a szavak embere voltam…Ceremóniamesterkedésem előtt Toastmasters Klubokban tökéletesítettem és tanultam meg, hogyan is kell felépíteni és kivitelezni a nyilvános beszédet, majd beszéd tréningeket is tartottam, többek között börtönökben is, ahol segítettem a bentlakókat, hogy szabadulásuk után miként kommunikáljanak és ez által talán könnyebben illeszkedjenek vissza az új kommunikációjukon keresztül az életbe.


Meghatározó élmények voltak ezek, látni és részese lenni annak, hogyan lehet fejlődni a nyilvános beszédben, milyen trükkök szükségesek ahhoz, hogy egy élvezetes és izgalmas beszédet mondjon valaki.

Sok esetben tapasztalom azt az esküvők tekintetében is, hogy még hónapokkal az esküvő előtt, az első forgatókönyv átbeszélésekor a vőlegények először csak visszahúzódva, félénken bólintanak igent a pohárköszöntőre vagy nyilvános felszólalásra, de mire eljutunk a Nagy Napig, egy szépen felépített beszéddel állnak elő, amely azután az esküvő egyik fénypontja lesz. Öröm látni a nevetéseket, a könnyeket az arcokon, amely élményeket a későbbiekben is nagy becsben őriz meg mindenki. Ezért csak bátorítani tudok mindenkit ezen megismételhetetlen pillanatok megragadásához!

Esküvői pohárköszöntő vagy beszéd tekintetében sok helyről lehet inspirálódni, én néhány fontos és nem elhanyagolható tippet/trükköt szeretnék most megosztani mindazokkal - legyen az vőlegény, menyasszony, tanú, örömapa, jó barát vagy éppen egy kolléga -, akik késztetést éreznek arra, hogy mikrofont fogjanak a kezükbe és megosszák gondolataikat a jelenlévőkkel.

Beszéd hossza

Sokan ismerhetik a mondást: „egy jó beszéd olyan, mint egy női szoknya: elég rövid ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, de elég hosszú, hogy elfedje a lényeget.
A beszédírás legnehezebb része, hogy hogyan is kezdjük el és milyen hosszan tartson. Humorosan erre azt lehetne mondani, hogy „Kezd az elejétől...” de ez nem teljesen helyes, hiszen nagyon ügyelni kell arra, hogy a beszéd hossza ne legyen 3-5 percnél hosszabb.
Ha a megismerkedéstől vagy gyerekkortól indítanánk a beszédet és egy átfogó élettörténetet szeretnénk elmesélni, akkor tömörítve a lényeget emeljük ki, hogy fent tudjuk tartani a hallgatóság figyelmét.

Hatásos köszöntőbeszéd vőlegényeknek

Amennyiben vőlegényként nem kész beszédet vagy történetet szeretnél elmondani, abban az esetben javaslom a köszöntőbeszédet, amely egyben pohárköszöntő is lehet, a végén egy közös koccintással. A köszöntőbeszédet 4 oszlopra érdemes építeni, ezek alappillérei segítségül az alábbiak lehetnek, természetesen saját stílusra, egyéniségre szabva:

1.    A vendégek felé fordulva megköszönöd nekik, hogy elfogadták a meghívásotokat, eljöttek erre a számotokra fontos eseményre, és hogy közösen veletek ünnepelnek…

2.    A menyasszony szüleihez fordulva megköszönöd nekik, hogy milyen csodálatos nőt neveltek fel, vigyáztak rá, nem adták oda másnak -pedig hosszú volt a kérők sora :), átengedték neked és mostantól te vigyázol majd a lányukra…és természetesen az hamarosan érkező unokákat is be lehet már itt ígérni ;)

3.    A saját szüleidhez fordulva megköszönöd nekik, hogy felneveltek, embert faragtak belőled és támogatnak mindenben…és persze itt is elhangozhat az unokaígéret ;)

4.    Majd a menyasszonyhoz fordulva megköszönöd neki, hogy a mai napon igent mondott, a feleséged lett és megköszönsz neki minden csodálatos dolgot, ami csak eszedbe jut….

Ezután poharat emelve, közös koccintás és jó étvágyat kívánsz az ebédhez, illetve jó szórakozást a remélhetőleg hajnalig tartó mulatsághoz.

Hatásszünet


Javaslom, hogy iktassatok be a beszédbe hatásszüneteket. A hatásszünet érzelmeket vált ki, ilyenkor nézzünk arra a személyre, személyekre, akikről éppen beszélünk. Amennyiben olvassuk a szöveget, mindenképpen nézzünk fel a kamerákra is, hogy az esküvői fotósok és videósok értékelhető anyagot tudjanak készíteni rólad beszéd közben, úgy, hogy éppen nem olvasod azt.

Készülj fel a beszédre


Beszéd alkalmával sokkal hatásosabb szöveget lehet elmondani, ha erre előre felkészülsz. Javasolom, hogy a gondolataidat előtte írd le egy papírra, hogy összeszedettebb legyél.  Bemutatkozás után a mondandódat próbáld meg egy logikus és könnyen követhető szerkezetbe rendezni, a Ki? Mit? Hol? Mikor? Miért? szövegek jönnek az elejére és azután a részletek. Az a lényeg, hogy a hallgatók lelki szemeik előtt lássák a történetedet. A jó beszéd olyan, mint ahogyan a hétköznapokban is kommunikálunk, maradjunk természetesek.

Ha izgulsz…


Senki sem vár el tőled hibátlan beszédet! Lehet bakizni és vállald fel, ha megakadtál és inkább vegyél egy nagyobb lélegzetet, engedd meg magadnak, ha esetleg az érzelmek is elragadnak…Ha éppen én is ott vagyok veletek ceremóniamesterként az esküvőn, ki foglak segíteni, hogy utána folytathasd tovább a mondandódat. Ha nincs melletted senki, aki átsegít az esetleges nehézségeken, gondolj arra, hogy senki sem tökéletes, mindenki követhet el hibákat.
Semmiképpen sem javaslom, hogy sok alkohollal gyűrd le az izgalmakat, mert rosszabbul sülhet el a dolog, inkább nagy levegő és lassan tagoltan beszélj, a kezdetleges lámpaláz el fog múlni.

Humor és érzelmek


Esküvői beszédek alkalmával mindenki azt szeretné, hogy a mondandója vicces legyen, szórakoztasson. Egy beszéd akkor jó, ha vannak benne megható, érzelmes részek és némi humor is. Természetesen a trágár szavak nem megengedettek, illetve figyelj a diszkrécióra.
A beszéded meghatóbb lesz, ha inkább személyes történeteket elevenítesz fel a saját nézőpontodból, bemutatod a párt vagy a pár egyik tagját. Kívánságokat, idézeteket is beilleszthetsz, de az utóbbi legyen csak egy idézet és inkább kerüld a sablonos megfogalmazásokat. A kevesebb néha több alapon rakd össze a mondanivalódat.

Amennyiben megemlékeznél valakiről, aki már sajnos nem lehet ott az esküvőn, akkor azt nyugodt szívvel tedd meg és emlékezzetek közösen az elhunytra. Arra figyeljetek csak, hogy ne ezzel zárd a beszédedet, mert a szomorú hangulat rányomhatja a bélyegét az este további részére, inkább folytasd azzal, hogy: …és akkor  térjünk vissza az ünneplésre, amely miatt összegyűltünk a mai napon.

Mit ne mondj egy beszéd alkalmával


Ne lépjünk át egy bizonyos határt, még ha az viccesnek is tűnik. Egy esküvőn részt vehetnek olyan vendégek is, akik nem ismerik közelről a párt vagy a történeteteket és akár kínos helyzetek is kialakulhatnak, ne hozd a párt kellemetlen helyzetbe.  Ne meséljünk pl. arról, hogy korábban ki hogyan bulizott át egy éjszakát.
Korábbi exeket, előző házasságokat vagy kudarcokat sem illik egy esküvői beszédben említeni.

Többnyelvű esküvő esetén


Amennyiben az esküvőn külföldiek is részt vesznek, szükséges a beszéd fordítása, hiszen nagyon kirekesztve érezhetik magukat, akik nem beszélik az éppen beszélő nyelvét. Még az esküvő előtt tájékozódj, hogy ki lenne az a megfelelő személy, aki fordítaná a beszédedet. Ilyen esetben mindenképpen írd le a szövegedet és add át annak a személynek, aki a másik nyelven fogja azt elmondani. Ceremóniamesterként, számos esetben szoktam én is kisegíteni a beszélőt angol, spanyol vagy éppen magyar nyelven, a helyben történő fordítást viszont nem javaslom, értékes idő megy el vele és hosszabb szövegnél eltérő lehet a fordítás, nagyobb a hibázás lehetősége. Ha nincs senki, aki felolvassa a fordított szöveget, a kivetítés is egy megoldás lehet.

Amennyiben többféle nemzetiségű vendég is van az esküvőn, akkor azt szoktam javasolni, hogy a lefordított szöveget az adott nyelven nyomtassátok ki és adjátok oda a vendégeknek, olvasni tudják, mialatt te beszélsz.

Ha többen szeretnének beszédet mondani…

Esküvőszervezőként és ceremóniamesterként feladatunk, hogy az esküvő a lehető legflottabbul bonyolódjon le, ne legyenek benne hosszú, unalmas részek. Általánosságban elmondható, hogy a beszédek, köszöntőbeszédek a vacsora előtt maximum 10-12 percet vegyenek igénybe, ez 2-3 rövidebb beszédet jelent. Ha több vendég készül beszéddel, akkor azt a vacsora alatt, a fogások közé érdemes beszúrni.

Amennyiben segítségre, tanácsra van szükségetek nem csak a beszédekkel, de az egész esküvővel kapcsolatban, keressetek bennünket, a teljes körű esküvőszervezésen túl, már esküvői tanácsadással is állunk az Jegyespárok rendelkezésére!


Herendi Gábor Events&Weddings
esküvőszervező, ceremóniamester, szertartásvezető

Fotók:
Kondella Mihály
Jaksa Tímea
Pozderka Roland
Tóth András


Írta:
Benya Eszter
Herendi Gábor

Egy libanoni - magyar esküvő Egy libanoni - magyar esküvő Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Esküvőszervezés négy és fél hónap alatt Esküvőszervezés négy és fél hónap alatt Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Álomesküvő - Szolgáltatók a Nagy Nap előkészületeinél Álomesküvő - Szolgáltatók a Nagy Nap előkészületeinél Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Az utolsó esküvő a balatonfüredi Villa Vitae-ben Az utolsó esküvő a balatonfüredi Villa Vitae-ben Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Gasztronómiai ízutazás a Platán Gourmet étteremben Gasztronómiai ízutazás a Platán Gourmet étteremben Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
A jó ceremóniamester 7 ismérve A jó ceremóniamester 7 ismérve Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Legfontosabb szempontok egy ceremóniamester kiválasztásakor Legfontosabb szempontok egy ceremóniamester kiválasztásakor Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
EsküvőTV Herendi Gáborral 2. adás - esküvői fotósok EsküvőTV Herendi Gáborral 2. adás - esküvői fotósok Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Esküvő kiállítások és internetes esküvői fórumok Esküvő kiállítások és internetes esküvői fórumok Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Bombabiztos tippek az esküvői beszédhez Bombabiztos tippek az esküvői beszédhez Szerző: Herendi Gábor
Most megnyitva
Sírás és mosolygás egyszerre, rendhagyó esküvői szertartások Gáborral Sírás és mosolygás egyszerre, rendhagyó esküvői szertartások Gáborral Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Nyakunkon az esküvő és a vírus második hulláma Nyakunkon az esküvő és a vírus második hulláma Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Bevállalós esküvői- és szertartáshelyszínek Bevállalós esküvői- és szertartáshelyszínek Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Koronavírus vagy extrém időjárás: miért szükséges B tervet készíteni? Koronavírus vagy extrém időjárás: miért szükséges B tervet készíteni? Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Hogyan változtatja meg az esküvőszervezést a koronavírus-járvány Hogyan változtatja meg az esküvőszervezést a koronavírus-járvány Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
A villányi IT esküvő HG verzióban A villányi IT esküvő HG verzióban Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow
Bemutatkozás Bemutatkozás Szerző: Herendi Gábor
Elolvasomright arrow

e-mail cím: herendigabor@herendigabor.hu        telefon: +36 30 949 0378
back to top
esküvőszervezés